Megosztás

Mennyi? Milyen? Hogyan?

Milyen anyagokkal burkoljak, és hol tudom megvásárolni ezeket?

Mivel az Otti termékek megjelenésében fontos szerepet játszik a megfelelő minőségű segédanyag, és a szakszerű kivitelezés, ezért fontos, hogy jó szakembert válasszunk az igényes burkolatok mellé! Az Otti lapokhoz speciális ragasztók, fugázók, és felületkezelők kaphatók a kereskedelemben, és az Otti cég boltOtti, illetve Burkolópont szaküzleteiben! 1.1. Falburkolás beltérben- Otti kövekkel Az Otti beltéri falburkolatok betonból, műkőből, illetve könnyített betonból készülnek. Ha ezeket a burkolatokat szeretnénk felragasztani belső térben, érdemes pár tanácsot megszívlelni! A főfalak erősebb anyagból- tégla, beton, stb- épülnek, így ezen felületek burkolásakor nemigen kell statikai problémákra számítani. A burkolandó felület legyen sík, és a függőt is ellenőrizzük egy pontos vízmértékkel! A válaszfalak már sokszor könnyűszerkezetes megoldásokkal épülnek- pld gipszkarton- így burkolásukhoz a vékonyabb, vagy könnyített kőpanelek szolgálhatnak megoldásnak. Az 1 cm vastag Otti kövek ( pld Mozaik 10, Q 10, Bauhaus) csak 20 kg, míg a 2 cm vastagok kétszer ekkora tömeget képviselnek. Ha ugyanezen elemek könnyített liaporos betonból( égetett agyaghabkavics) készültek, akkor kb 30%- al kisebb a tömegük. Alapfelület: Feltétlenül győződjünk meg a fogadófelület( vakolat) tapadási képességéről ( nem mállik, nem fagyott meg, nem túl porózus, nem vizesedik, salétromos, nem égett meg, stb). Enyhén porózus, de még viszonylag stabil( körömmel nem kaparható) falakat hengereljük át Prosfas vakolaterősítő anyaggal. A Prosfas beszívódik az alapvakolatba ( kb 0,2- 0,5 mm- ig), és szerkezetében stabilizálja azt. Ha a vakolat omlik, vizesedik, porzik, akkor semmiképpen ne burkoljunk rá! Szaktanácsért keresse az Otti Manufacturát! Száradás után használjuk a Primer G alapozó vízzel 1:1 keverékét, amelyet ecsettel, hengerrel, vagy szórással vihetünk fel a vakolatra. Gipszkarton: Amennyiben gipszkartonra burkolunk, a bordasűrűség ne legyen több 40 centiméternél. Erősebb bordákat használjunk, és két réteg gipszkarton lemezt erősítsünk a profilokra! Primer G alapozó vízzel 1:1- ben higított oldatával hengereljük át alaposan az alapfelületet. Ha nagyon biztosra akarunk menni, akkor az Ecoprim Grip tapadóhíddal is alapozhatunk, ami egy lényesen erősebb tapadást biztosít, természetesen ez esetben nem kell Primer G- t használni! A felcsavarozott kartonra flexibilis csemperagasztóval( Adesilex P9) gletteljünk üvegszövet hálót, hogy egyben mozogjon a felület= könnyű szerkezet! Az erősített kétrétegű gipszkartonfalra felburkolandó Otti kövek tömege ne legyen több, mint 45 kg/ m2! A merevített lemezprofil szerkezet legyen mechanikusan „bekötve” a hozzá záró merőleges falakhoz, illetve a mennyezethez, és a talajhoz, nehogy a tömeg elmozdítsa! Ytongból épített válaszfalak esetében is feltétlen figyeljünk a „bekötésre”, ha a fal vastagsága nem haladja meg a 12,5 cm- t. Burkolás csempére: Ha a falfelületen már van meglévő kerámia, kő, vagy gresburkolat, akkor azt vagy távolítsuk el, vagy speciális (pld Ecoprim Grip) tapadóhíddal kenjük le! Ezután nem kell Primer G alapozó, a tapadóhíd bőven megfelel burkolási alapfelületnek! Egyes esetekben, -mint például a kis méretű kőmozaikok- közvetlenül a megszáradt tapadóhídra erős csemperagasztóval( Adesilex P9) gletteljünk üvegszövet hálót, hogy egy síkba hozzuk a felületet, és az apró mozaikok ne billenjenek ki a síkból. Kezdhetjük a burkolást! Alapozás összefoglalva: Vakolt, illetve gipszkarton felületeket (de ytong, vagy téglafalat is) Primer G alapozóval kell lekenni. Az alapozó por mentesíti a felületet, és eltömíti a pórusokat, így a csemperagasztóban megmarad a víz, egészen a kötés befejezéséig! Ez nagyon fontos! Burkolás: Fontos, hogy az Otti kövekhez (és természetes burkolatokhoz is) csak jó minőségű ragasztót használjunk. A burkolatok súlya, és rusztikussága megköveteli a jó víztartóképességű, emelt minőségű lecsúszásmentes ragasztóhabarcsok használatát. Erre alkalmas például az Adesilex P9. A fehér, vagy vajszínű kövek esetén ugyanezen ragasztóhabarcs fehér változata ajánlott, mert nem hagy foltot, nem üt át a köveken! A bekevert habarcsot fogas glettvassal kell a falfelületre, és a glettvas sima oldalával a burkolat hátfalára felvinni. Figyelem: Az Otti kövek hátfalán néha cementfátyol, por, vizesedés lehet, ami csökkentheti a tapadást, ezért ezt több húzással gletteljük át a csemperagasztóval addig, amíg az már nem pöndörödik fel, és szemmel látható a felületen való egyenletes szétoszlása! (Ha kiegyenlített a belső tér hőmérséklete, és a falat kellően alapoztuk, akkor elég lehet a burkolat hátfalára történő felkenés is!) Fugaközök, felrakás, sortartás: Rusztikus élű Otti burkolatok felrakásakor (Pietra Antik Mészkő, Rakott fal, stb) faékek alkalmazása célszerű. Vegyük figyelembe a kötésháló sortartását, és a fugaképet! Ehhez kérjünk megvalósult munkáról fotót az Otti cégtől, illetve rakási módra javaslatot. A fugakereszt ilyen burkolat rakására nem alkalmas! A nehezebb lapok( 40*40 cm felett) már eltolhatják az alattuk lévő sort, így ezeket falba vert szöggel, vagy csavarral érdemes ideiglenesen fixálni. Ha túl gyorsan halad a burkolás, akkor érdemes megvárni, amíg a nehéz lapok alatti ragasztó meghúz! Kisebb, vagy nem túl rusztikus raszter- osztású, egyenesebb élképzésű Otti lapok esetében már fontos a sortartás, és érdemes fugakeresztet, léc alátámasztást alkalmazni. A sorokat időnként vízmértékkel, vagy lézerrel ellenőrizzük. Ha bizonytalanok vagyunk egy- egy termék burkolásakor kérjünk szaktanácsot az Otti szakértőitől! A kőcsempék( pld Mozaikok, Pietra Standard, Aulich, Terrazzó Flóra, Viktoriánus, stb) burkolásakor a látható végső burkolat- felület legyen egyenletes, síkba rendezett, amit vízmértékkel tudunk folyamatosan ellenőrizni. A burkolat vastagsági eltéréseit vastagabban felvitt ragasztóréteggel lehet kompenzálni. (A burkolólapok vastagsági eltérései a kézi gyártásból fakadnak, és nem számítanak hibának, viszont felkészült burkolószakembert igényelnek!) Keveréskor figyeljünk oda, hogy a ragasztó legyen megfelelően sűrű! Szürkés, és bézs, valamint fehér rusztikus lapoknál előfordul, hogy a látszó felület összekeverhető a kő hátlapjával, ezért legyünk figyelmesek! A fuga távolsága burkolatonként eltérő, erre kérjünk javaslatot, illetve burkolási képet! Ha lábazati szalag elemeket szeretnénk indító sornak használni, akkor ezekkel a speciális profilokkal indítsuk a burkolást, alulról felfelé. Ha később jutunk hozzá ezekhez az elemekhez, akkor a magassági mértek figyelembevételével egy lécet rögzítsünk a megfelelő síkban, és innen indítsuk a síkburkolást. Lisztellókat, párkányokat vízmértékkel érdemes folyamatosan ellenőrizni a profilok felső élén, illetve szemből is! Ha a burkolatok mérete (pld 15*15 cm) és a lisztelló mérete is megegyezik, akkor érdemes figyelni arra, hogy a fugák fussanak! Téglakötésű elemeknél, kőfalaknál (pld Barokk tégla, Pietra Kváder) viszont a fugák sosem futnak! Fugázás: Először is győződjünk meg róla, hogy a felburkolt Otti kövek stabilak- e, nem mozognak. A kötéshez megfelelő hőmérsékletre, páratartalomra, jó kötőanyagra, és megfelelő keverési arányra van szükség. Mindezen paraméterek optimális megléte esetén a csemperagasztó maximum 24 óra alatt megköt! Ezután jöhet a fugázás. A távtartókat, kereszteket, ékeket távolítsuk el, és a felesleges kitüremkedett ragasztót spaklival, csiszolóvászonnal takarítsuk le a felületről, és a fugaközökből. A fugák kikeveréséhez tartsuk be a csomagolásokon előírt víz mennyiséget, és a kivitelezéshez szükséges környezeti kívánalmakat! Ne legyen tartósan 5 fok alatti a hőmérséklet, és a fugát ne érje tartósan erős, tűző napsugárzás! Tűző napsütéskor, erős szélmozgásnál a fugamasszából a víz azonnal elpárolog, és nem tud rendesen kikötni az anyag, vagyis megég! Nyilván ez belső térben nem túl gyakori probléma, de ha ilyen helyzetben kerül sor a kivitelezésre, akkor feltétlen teremtsük meg a megfelelő körülményeket! A rusztikus Otti köveket( Pietra Antik mészkő, Pietra Kváder, P.Echo, P.Solva, P. Grund, stb) érdemes széles, akár 1-5 cm fugatávolsággal felburkolni. Ez a fugaméret termékenként, és rakási módonként változhat, kérjen tanácsot az Otti Manufacturától! Kőfalaknál a természetesség fontos szempont. A Keracolor Rustic mészkő, vagy szürke színben, a Kingstone, de akár a természetes, vagy színezett misung is ajánlott! A kisebb méretű kőcsempék, egyenes élű Art Deco lapok, rekeszöntéses cementlapok, mozaikok esetében a 0,2-0,5 mm fugaszélesség ajánlott. Az anyag begletteléséhez a fugázógumi javasolt! A Mapei Ulracolor Plus, a GG Flex bevált márkák. Természetes színek: beige, jázmin, holdfehér. Modern: manhattan, cementszürke, fehér. Mediterrán: karamell, terrakotta, csokibarna, beige, korall. Feltétlen ügyeljünk a burkolat, és a tömítő kontrasztjára is: kontrasztos= karakteres, a laphoz hasonló színű= harmonikus, természetes. Figyelem! A fugák a természetes kövekre, és a betonlapokra, műkövekre könnyen ráéghetnek! Végezzünk próbafugázást, ha még nem csináltunk ilyet! Ez egyébként a színek miatt is fontos lehet, illetve kipróbálhatunk pár technikát: például ha az egész felületet telibe fugázzuk, vagy a közöket fugazsákkal nyomjuk ki úgy, hogy a kő felületét ne érje, stb. A már nem folyékony („éppen meghúzó”) fugát nedves szivaccsal töröljük le a burkolatról, úgy, hogy a fugaközöket ne mossuk ki túl mélyen! A speciális szivacsot tiszta vízzel mossuk ki gyakran, nehogy elmossa a habarcsot a kövek felületén! Ügyeljünk továbbá arra, hogy megfelelően egyenletes legyen a „fugakép” a burkolat teljes felületén! Az ásványi alapú fugahabarcsok esetében a rusztikusabb kőfugázók általában könnyebben kezelhetőbbek, mint a „pépes- krémes” típusok! Tipp: Meglepő megoldás lehet a Kerapoxy Design műgyanta alapú fugázó is! Fugafátyol letakarítása: Némely Otti burkolatnak jól áll, ha telibe fugázzák, de van olyan eset is, amikor ez nem kívánatos. Ha szeretnénk kissé kopottas, rusztikus burkolati összképet, akkor a fugafátyol még kívánatos „összetevő”, egyfajta látványelem is lehet! Gyakrabb esetben ennek a finom „lisztes”- ködös fátyolnak az eltávolítása a cél, vagyis a minél tisztább felület elérése. Ha a burkoláskor a fugaanyagot nem égettük a felületre, akkor egészen könnyű helyzetben vagyunk, mert egy enyhe ecetes- vizes áttörlés segíthet a végső felületi kép elérésében. Ha ez nem sikerül, akkor a Keranet fugafátyol eltávolító spricnis, vagy por alakban hatékony segítség. Erősebb szennyezettség esetén háztartási sósav és víz elegye a megoldás. Végezzünk próbát egy kisebb, „eldugott” felületen! Figyelem: a sósav túlságosan töményen alkalmazva kikezdheti a kő felületét, mert a kálciumkarbonát ellensége a sav! Mértékkel alkalmazzuk: pld 10% sósav, 90% víz. Ha ez nem segít, akkor próbálkozzunk 20%- val. És így tovább… Nagyobb ragasztó, illetve fugamaradványok csiszolóvászonnal eltávolíthatók a felületről! A beton, és a műkő felületén jelentkező karbonátos foltok a technológiából eredő természetes folyamatok eredményei, és a burkolat kézműves- természetes jellegét fokozzák. Nem számít hibának, de ennek mértéke, láthatósága viszonylag szabályozható! Felületkezelés, impregnálás:  A különbféle szennyeződésektől, illetve a víz beszivárgástól gyakran óvni szeretnénk a burkolatot. Ennek a felületkezelésnek anyaga, mértéke függ az elérni kívánt összképtől, és a használattól. Impregnálás: Egyszerűbb, olcsóbb megoldás. Az impregnáló anyagok vízbázisúak többnyire, egykomponensű víztaszító anyagok. A burkolat felületén réteget nem képeznek, de beszívódnak a felületbe, és kitöltik a póruskamrákat. Így mérsékelten megakadályozzák a szennyeződések (kávé, vörösbor, olaj, kóla), valamint a víz bejutását. Az impregnáló anyagok egy része színelmélyítő hatású (Kőbalzsam), egy része pedig semleges, láthatatlan száradás után( Mapecrete Stain Protection). Felületkezelés: A felületkezelés egy lényegesen hatékonyabb „védelmi módszer”, mint az impregnálás, mert ezek az anyagok nemcsak hogy beszívódnak a kövek felületébe, de egy hajszálvékony bevonatot, védőhártyát is képeznek. A matt hatástól a viaszfényen át az egészen fényes- mázas hatásig, többféle felületi megjelenést nyerhetünk. A Concrete Shild fényes, vagy matt felületkezelő anyag a legerősebb igénybevételt is bírja. Javasoljuk még a klinkerolajakat, ha szeretnénk mélyebb, erősebb színt a burkolatnak. A Mapefloor Finish 58W egy szaténfényű felületet hoz létre, míg a Smiling House Deep Shine anyaga enyhén nedves hatásúvá változtatja a felületet. A felületkezelés, és impregnálás szerszámai: tiszta vödör, ecset, henger. Rusztikus felületeknél spricni, vagy permetezőkanna is lehet. A felületkezeléshez mindig használjunk tiszta, száraz rongyokat, ha vissza kell törölnünk a felületet, mert túl sokat vittünk fel egy- egy anyagból! Egyes szerek (főleg a kétkomponensű anyagok) egészségre káros hatásúak kikeményedés előtt, ezért a munkavédelmi előírásokat( maszk, szemüveg, kesztyű) tartsuk be maradéktalanul! Hézag kitöltés, tömítés: Vízszigetelés:   Köszönjük, hogy a különleges Otti burkolatokat választotta, legyen benne öröme, sok- sok éven keresztül! Az Otti Manufactura burkolatai Európai Uniós márkavédettséget élveznek. A termékek kialakítása, alkalmazása, elnevezése, színe, karaktere, és használati joga az Otti Manufactura tulajdona. Mindezen tulajdonságok, és a termék rendeltetése csak az Otti Manufactura beleegyezésével történhet. A névhasználattal az Otti cég rendelkezik! Termékeink CE- minősítéssel rendelkeznek! Otti- Made in Hungary

Milyen a fagyállósága,kopásállósága,vagy éppen az anyag minősége?

Burkolólapjaink, térelemeink mind hazai bányákból származó kiválló minőségű szelektált kvarc adalékanyagokból ,a legerősebb 52,5 N/mm2 nyomószilárdságú portlandcementből, és az olaszországi Mapei adalékszereiből, betontechnológiai kiegészítő anyagaiból (adalékszerek, szálerősítőanyagok,stb.) állnak. A színezőanyagok természetes UV- álló vasoxidok. Betontechnológiábol felkészűlt szakemberek,és állandó fejlesztés a titka, hogy ilyen kiválló minőségű termékek kerűlnek ki gyárunkból, melyek egy része CE minősítéssel is rendelkezik. Két centiméter feletti lapvastagság felett vízszintes felületen is teljesen fagyállóak a burkolatok, de az impregnálás -felületkezelés javasolt, mert a vörösbor, kóla, kávé, valamint a zsírok- olajok nyomot hagyhatnak a padlón, valamint a beszivárgó csapadék erodálhatja a fugát, és a burkolat alatti aljzatot! Lapjaink tulajdonságban hasonlítanak a természetes tömött mészkő- illetve travertín burkolatokra. Impregnáláshoz, és felületkezeléshez mi a Mapei kiválló anyagain kívül saját forgalmazású Concrete Shield Gpur, és MC felületkezelő szereket ajánljuk. Kitettséghez, igénybevételhez kellő felületkezelőszerekkel kapcsolatban keresse kollégáinkat! Kopásállóságban az Otti burkolatok a tömött mészkövek, márványok tulajdonságaihoz hasonlóak, és rendkívűl hosszú időn keresztül megőrzik jellegüket. Egészen más tulajdonsággal bírnak mint a greslapok, mázas kerámiák. Érdekes ugyanis, hogy egy-egy véletlen mechanikai sérülés a felületen nem eredményezi feltétlenül a burkolat teljes megsemmisülését, inkább csak fokozza az antik hatást. A nagyobb forgalomnak kitett helyeken- mint például vendéglátó helyeken- az Otti kövek felülete enyhén kifényesedik, ahogy a hagyományos terrazzókon, vagy a mészkőpadlókon tapasztaljuk. Ez nem hiba! Olyan tulajdonság, amely a természetes kövekre is jellemző, fokozza a természetességet! A burkolólapok felső kéregrétege (kopóréteg) anyagában színezett, vagyis elnyűhetetlen! A magbeton egy szürke réteg, amely alap- hordozófelületnek fogható fel, és szintén rendkívül erős anyag!  Figyelem! A betonban lévő cement tulajdonképpen "mészkőklinker", vagyis a természetes kövekhez hasonlóan gyengén bírja a savakat, erős lúgokat. Takarításukhoz csak alapos felületkezelés után használjunk vízkőoldót, vagy sósavat, hipót, erős vegyszert!

Mennyi idő alatt készül el a kiválasztott termék?

Mivel ez egy művészi kivitelű egyedi termék ezért a változatos formák,és színek miatt a gyártási határidő is különbféleképpen alakul. Természetesen ennél fontosabb tényező a mennyiség, de egyes termékek esetében nagy kapacitással rendelkezünk! Egy folyamatos gyártású terrakotta,vagy mészkő- modul száz m2-rre 21-27 nap, pihentetés nélkül, de természetesen van olyan burkolat, amely több mint egy hónapig készül,mert annyira bonyolult a gyártása...átlagban elmondható, hogy pihentetéssel (érleléssel) együtt 6-8 hét! Vannak azonnal elvihető termékeink is,- melyek mennyiségileg állandóan változnak- viszont útrakészen várják a kompromisszumkész vásárlókat! Folyamatosan bővülő raktárkészletünkben találhat bel- és kültéri burkolatokat, kutakat, térköveket, dekorációs elemeket. Érdeklődjön a "Kapcsolat" menüpont alatt található teleonszámok, illetve email címek egyikén!

Lábazati kövek

Lábazat- kövek a homlokzaton. Funkció, és dizájn

Kőburkolatok lábazatra, homlokzatra, kerítésre, vagy támfalra



Pietra rakott fal

ART.: P051

Lábazat- Kövek homlokzatraMéret: vegyes méretben. 2x3 cm-től, a 60x85 cm-ig.Tömeg: ~45 kg/m2

Vastagság: 2 cm-től, 3,5 cm-ig.

Szín: mészkő és homokkő, travertin, porfír, vulkáni tufák, stb.

Felhasználási javaslatunk:

Ez a falburkolat több, mint 60 féle sablonból készül, hogy még véletlenül se kerüljön egymás mellé két egyforma darab. Alapvetően durván faragott, kissé domború, erodált felületű kőlapok ezek, homokkő, vagy tufás mészkő hatású felületettel. Rendelhető szelektált formában is, például csak lekerekített szabálytalan, illetve csak egyenes vonalú faragott kváderes megjelenéssel. Javaslatunk az, hogy bízza ránk, tényleg tudjuk mi kell egy hatás kialakításához! Izgalmas, antik, és modern térben, illetve homlokzaton is használható. Falburkolásra kifejezetten a 2 cm- es vastagságú Pietra Rakott fal lapokat gyártjuk, melynek össztömege 40 kg/ m2, így hőszigetelt homlokzatok burkolására is ajánlott!

Tipp: Más Pietra falburkolatokkal is lehet vegyíteni, ami fokozza a rusztikus hatást! (Pld: P. Faragott Antik mészkő, P. Valcum, P. Echo, stb.)

Támfalak, kerítések, lábazatok, házhomlokzatok, lakásbelsők burkolására használható.

A Pietra rakott falhoz sarokelemeket, téglaszeletet, sőt még féloszlopokat, párkányokat is gyártunk, hogy tényleg csak a fantázia szabhasson határt! Igazán eredeti mészkőfalat faragott antik formában csak OTTI tud készíteni! Tegye próbára a Pietrát!

Lábazat az Ottitól, homlokzatok, szoklik burkolóköve, a Pietra mészkő

Parasztház lábazata- Ottiburkolat

Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

Pietra Rakott fal sarokelem

S051/a

Lábazati sarokelem, és homlokzati zárószegély.
Vastagsága: 2,5- 3 cm.

Magassága: változó, több méretben gyártjuk, hogy minnél ritkábban ismétlődjön egy falszakaszon belül. 

Külső oldalhossza: változó, több méretben gyártjuk.

Tömege: 55 kg/ m2

Mészkő, és homokkő színekben öntjük.

Ára: 14.000 Ft/ fm+Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 


Pietra faragott antik mészkő

ART.: P005

Lábazati kőburkolat- Otti lábazatokMéret: többféle méretben gyártjuk; 2,5 cm-től, a 60/85 cmnagyságig, körübelül 60 méretben.

Tömeg: ~36 kg a 2 cm-es vastagság esetén.

Vastagság: 2cm.

 

Szín: Világos és sötét mészkő, homokkő árnyalatok, szürkés, fehér,barna, travertin és porphir, illetve vegyes színekben készül.

Lábazatburkolat- otti

Lépcsőkar, homlokzati jelentőséggel ellátott lábazati elemekkel burkolva

Felhasználási javaslatunk: Ez a falburkolat elsősorban támfalak, kerítések, házfalak, homlokzatok, kemencék, és lábazatok burkolására alkalmas.

Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

Pietra- Grund

ART: P025

Mediterrán lábazat

Vastagság: 4-5 cm          

Méret: Legkisebb:2x4cm Legnagyobb:20x30cm              

Tömeg:~ 90 kg/ m²                        

Szín: színében változatos           

       homokkő és antracit színekben.

    

Kőlábazat, Otti kőből

 


Lábazatok, homlokzatok, támfalak, és kerítések burkolata ez a kellemes mediterrán megjelenésű kő, amely szárazrakással, és ragasztással, fugázva is rakható.

Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


Pietra Grund sarokelem

S076

Lábazati sarokelem, és homlokzati zárószegély.
Vastagsága: 4-5 cm.

Magassága: 9,5 cm.

Külső oldalhossza: 26*14,5 cm.

Tömege: 3 kg/ db.

Mészkő, és homokkő színekben öntjük.

Ára: 14.000 Ft/fm+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 

Pietra Echo 1- tihanyi kőfal. ART.: P059/ a


Pietra Echo 1- tihanyi kőfal sarokelem. ART.: S080/ a

Vastagság: 2-3 cm          

Méret: Legkisebb:2x3cm Legnagyobb:16x33cm              

Tömeg:~ 45 kg/ m²                        

Szín: Mészkő, homokkő, permi vörös kő, bazalt, konglomerát, és vegyes mészkő Színekben.

Mint a nevéből is kiderül, a Pietra Echo burkolatot -a tihanyi visszhangról kapta nevét- a Balaton-parti varázslatos kis halászfalu kőfalai ihlették. Azt szerettük volna, ha az egykor kihalt kőbánya faragott termésköveiből épült házak látványa ne csak a múlt emléke maradjon, hanem a ma embere is bátran használhassa mostanság épülő háza díszítésére. A sarokelemekkel kiegészített 2- 3 cm vastagságú burkolat felrakása egyszerű, de a fugázási összkép kialakításához már kell némi odafigyelés. Homlokzatokat, kerítéseket, lábazatot, támfalat, de akár kandallót is burkolhatunk a Pietra Echo- val, és a tökéletes tihanyi látvány nem marad el! Figyelem: a szín rendkívül fontos paraméter itt, mert speciális árnyalatok jellemzik a tihanyi ófalu kőházait! A bazalt, breccsa, konglomerát, és a tufa szürkés színei meghatározóak. Érdekes viszont, hogy a P. Echo mészkő, és homokkő színekben is mutatós, nem beszélve a balatonalmádi, vagy a kővágószőlősi vörös kő árnyalatairól!

A P. Echo, 1- es (kisebb), és 2- es (nagyobb) változatokban rendelhető, mely kőszelekciók vegyes alkalmazása is lehetséges. Ezt rendeléskor feltétlenűl jelezni kell!

Ára: 11.700Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

Sarokelemek minimális rendelési mennyisége: 1 méter! 


Pietra Echo 2- tihanyi kőfal. ART.: P059/ b


Pietra Echo 2- tihanyi kőfal sarokelem. ART.: S080/ b

Vastagság: 2- 3 cm          

Méret: Legkisebb:16*33cm Legnagyobb:42x45cm              

Tömeg:~ 45 kg/ m²                        

Szín: Mészkő, homokkő, permi vörös kő, bazalt, konglomerát, és vegyes mészkő Színekben.

Mint a nevéből is kiderül, a Pietra Echo burkolatot -a tihanyi visszhangról kapta nevét- a Balaton-parti varázslatos kis halászfalu kőfalai ihlették. Azt szerettük volna, ha az egykor kihalt kőbánya faragott termésköveiből épült házak látványa ne csak a múlt emléke maradjon, hanem a ma embere is bátran használhassa mostanság épülő háza díszítésére. A sarokelemekkel kiegészített 2- 3 cm vastagságú burkolat felrakása egyszerű, de a fugázási összkép kialakításához már kell némi odafigyelés. Homlokzatokat, kerítéseket, lábazatot, támfalat, de akár kandallót is burkolhatunk a Pietra Echo- val, és a tökéletes tihanyi látvány nem marad el! Figyelem: a szín rendkívül fontos paraméter itt, mert speciális árnyalatok jellemzik a tihanyi ófalu kőházait! A bazalt, breccsa, konglomerát, és a tufa szürkés színei meghatározóak. Érdekes viszont, hogy a P. Echo mészkő, és homokkő színekben is mutatós, nem beszélve a balatonalmádi, vagy a kővágószőlősi vörös kő árnyalatairól!

A P. Echo, 1- es (kisebb), és 2- es (nagyobb) változatokban rendelhető, mely kőszelekciók vegyes alkalmazása is lehetséges. Ezt rendeléskor feltétlenűl jelezni kell!

Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

Sarokelemek minimális rendelési mennyisége: 1 méter! 

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


"Gótikus tégla”, ART.: T050.

Tégla lábazatMéret: ~5,5*~25 cm (vékony hosszú téglaszeletek).

Tömeg: 30 kg/m2.

Vastagság: 2,5 cm.

Szín: cserép (vegyes).

Lábazat- Burkolás

Felhasználási javaslatunk: önállóan, valamint kő- tégla vegyes falként használható, szimpatikus burkolat. Csak falburkolatként alkalmazható, padlónak nem megfelelő. Kültéri felhasználáskor a téglákhoz hasonlóan érdemes jól impregnálni!

 

Tata- homlokzatok, Ottiburkolattal kialakított ház

Téglafal, téglaburkolat


Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


"Gótikus tégla sarok”, ART.: T050/b.

Méret: ~12,5*~25 cm ( ez egy átlagos méret, mivel a Gótikus téglák hosszmérete nem egységes. Minderre a maximális látvány miatt van szükség.

Tömeg: 30 kg/m2.

Vastagság: 2- 2,5 cm.

Szín: Téglaszínekben öntjük. (vegyes)

 

Felhasználási javaslatunk: önállóan, valamint kő- tégla vegyes falként használható, szimpatikus burkolat. Csak falburkolatként alkalmazható, padlónak nem megfelelő. Kültéri felhasználáskor a téglákhoz hasonlóan érdemes jól impregnálni!

 

Ára: 1.000 Ft/db+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

"Barokk tégla”, ART.: T051/b.

Méret: ~7*~29 cm ( a szeletek között méretbeli eltérések vannak!- ez a dizájn miatt fontos! ).

Tömeg: 35 kg/m2.

Vastagság: 2,5 cm.

Szín: cserép (vegyes).

 

Felhasználási javaslatunk: önállóan, valamint kő- tégla vegyes falként használható, szimpatikus burkolat. Csak falburkolatként alkalmazható, padlónak nem megfelelő. Kültéri felhasználáskor a téglákhoz hasonlóan érdemes jól impregnálni!

 


Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


"Barokk tégla sarok”, ART.: T051/a.

Méret: ~12,5*~25 cm ( ez egy átlagos méret, mivel a Gótikus téglák hosszmérete nem egységes. Minderre a maximális látvány miatt van szükség.

Tömeg: 30 kg/m2.

Vastagság: 2- 2,5 cm.

Szín: Téglaszínekben öntjük. (vegyes)

 

Felhasználási javaslatunk: önállóan, valamint kő- tégla vegyes falként használható, szimpatikus burkolat. Csak falburkolatként alkalmazható, padlónak nem megfelelő. Kültéri felhasználáskor a téglákhoz hasonlóan érdemes jól impregnálni!


Ára:  1.000Ft/db+Áfa 

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

Pietra, kő tégla vegyes fal.

ART.: P052

Kő tégla vegyes fal homlokzatra, lábazatraMéret: ~5,5x25 cm, illetve a féltégla mérete.

Szabálytalan gótikus nyújtott téglák, csak mi gyártunk ilyet!

Tömeg: 40-50 kg/m2.

Vastagság: 1,5-3 cm.

Szín: téglavörös, és terrakotta- narancs.

Felhasználási javaslatunk: Az OTTI téglákon erőteljesebb a patina és az erózió, mint a kereskedelemben kapható termékeken. Mérete nagyon hasonlít az újkor előtti építészeti méretekre. Ettől is különleges ez a burkolat! Egész házat lehet felöltöztetni egy kis kreativitás segítségével. Belsőtereknek is izgalmas felületet ad ez a térkő, segítségével szinte életre kelnek a falak. Lábazati kő gyanánt, illetve kerítéseken is jól mutat. Legyen kreatív!

Szép lábazat, kövek homlokzatra

 Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


 

Pietra "Kváder” ART.: P013

Méret: 20,5 magas, szélesség 6 különböző méretben létezik, a 20,5x6 cm- től a 40-ig.

A nevéből is látszik, hogy egy szabályosabb burkolati típusról van szó. Élei antikoltak ugyan, de viszonylag sima felülete miatt padlólapnak is alkalmas. Mi általában falak burkolására, lábazatra, kerítésre, vagy támfalra ajánljuk.

Tömeg: ~38 kg/m2.

Vastagság: 2 cm.

Szín: fehér, vajszín, mészkő és terrakotta.

 

 

Kváder kövek lábazatra

 

Otti kő- Lábazatok esztétikus, egyedi kivitelben. Patak

Felhasználási javaslatunk: Padlóra, falra, esetleg csak falvédőnek, parapetnek. Többnyire sávokban szoktuk burkolni. A “kváder” térkő kisebb terekben is jól mutat!

 

Ára: 11.700Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


Pietra Solva 

P031

Szabályos, kváderes formályú homokkőre emlékeztető homlokzat-, és lábazati burkolólap.

Vastagsága: 2,5- 3 cm

Magassága: 9- 10 cm. Hossza változó.

Tömege: ~55 kg/ m2.

Mészkő, és homokkő színben öntjük.

Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

Pietra Solva sarokelem

S086/a

Lábazati sarokelem, és homlokzati zárószegély.
Vastagsága: 2,5- 3 cm.

Magassága: 9 cm.

Külső oldalhossza: 11*18 cm.

Tömege: 1,5 kg/ db.

Mészkő, és homokkő színekben öntjük.

Ára: 14.000 Ft/fm+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


 


Pietra Valcum

P030

Kevésbé szabályos, de kissé kváderes formályú, sokszor kerekített szélű, homokkőre emlékeztető homlokzat-, és lábazati burkolólap.

Vastagsága: 2,5- 3 cm

Magassága: 9- 10 cm. Hossza változó.

Tömege: ~55 kg/ m2.

Mészkő, és homokkő színben öntjük.

Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

Pietra Valcum sarokelem

S078/a

Lábazati sarokelem, és homlokzati zárószegély.
Vastagsága: 2,5- 3 cm.

Magassága: 9 cm.

Külső oldalhossza: 29*31 cm.

Tömege: 1,5 kg/ db.

Mészkő, és homokkő színekben öntjük.

Ára: 14.000 Ft/fm+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>











Pietra Grafit

 Art.: P001, P002

Méret: 20*20 cm- től  60*80 cm- ig több méretben. 10 féle sablon adja ki a kötéshálót.

Tömeg: ~98 kg/ m2,

Vastagság: 3, és 5 cm.

Szín: világos és sötét mészkő, illetve antracitszürke.

Felhasználási javaslatunk:

Kerti utak, sétányok, járdák, terek, autóbeállók, valamint teraszok, pincék, télikertek dekoratív burkolata lehet.

 


Ára: 11.700 Ft/m2+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>



Lábazati szegély "Profil 1" ART.: S070


Méret: 43,5x14,5 cm.

Tömeg: 3,5 kg/db.

Vastagság: 3 cm.

Szín: világos és sötét mészkő.

Felhasználási javaslatunk: Ez a lábazati kő lépcsőn homloklapnak is használható!

Lábazati szalag elem- Esztétikus lábazat

 

Ára: 1.500 Ft/db+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 


Lábazati szegély "Profil 2" ART.: S071

Méret: 58x15,5 cm.

Tömeg: 3,5 kg/db.

Vastagság: 2 cm.

Szín: világos és sötét mészkő színben készülő lábazati kő.

Felhasználási javaslatunk: lépcsőn homloklapnak is használható!

Lábazatra kő

 

Ára: 2.300 Ft/db+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>



Profil 3- Lábazati profil, és oszlop talp

ART.: S072

Méret: 59*29 cm.

Tömeg: 11,7 kg/db

Vastagság: max. 5cm.

Szín:

Felhasználási javaslatunk: Ez a lábazati kő alkalmas oszloptalp készítésére is!


 

Ára: 3.700 Ft/db+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


 

Lábazati profil, és oszlop talp "Profil 3" sarokelem

ART.: S073

Méret: 29,5*29,5 cm. Magasság: 29 cm.

Tömeg: 12,5 kg/db.

Vastagság: max. 5 cm.

 

Ára: 5.700 ft/db+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 


Profil 4.- Sarokkváderek kis méretben

ART.: S074/a.,b.,e.

Méret:-21,5x15,5 cm, mag.: 20 cm.

-15x26,5 cm, mag.: 20 cm.

-12,5x22,5 cm, mag.: 19 cm.

Tömeg: 3-4 kg/db.

Vastagság: 3 cm.

Szín: mészkő, homokkő.

Felhasználási javaslatunk:

Ez a sarokkváder oszlopok és falszakaszok sarkainak burkolására alkalmas. Egész mészkőtömböket imitáló lábazati kő, fedkő.

 


Ára: 2.800 Ft/db+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


Profil 4.- Sarokkváderek nagy méretben ART.: S074/c.,d.

Méret:-26,5x26,5 cm, mag.: 43,5 cm.

-40x21 cm, mag.: 43,5 cm.

Tömeg: 11,6 kg, és 14,6 kg.

Vastagság: 3 cm.

Szín: mészkő, homokkő.

Felhasználási javaslatunk: Ez a sarokkváder oszlopok és falszakaszok sarkainak burkolására alkalmas. Egész mészkőtömböket imitáló lábazati kő, fedkő.


 


Ára: 5.600 Ft/db+ Áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 


Profil 5. - Lábazati szegély

Art.:S075/a

 

Hossza: 59cm

Magassága: 10cm

Vastagsága: 2cm

Tömege: 2kg

Szín: világos és sötét mészkő.

Ára:2.800Ft/db+Áfa

Tipp:Keresse az akciók között is!>>>

 

"Profil 5"-antik Lábazati szegély- és lépcsőfront

 Art: s075/b


Méret: Magassága: 10 cm. Hossza: 59 cm.

Tömeg: s075/b 3,5 kg/ 1 méter 1,7 db/ 1 méter     2 kg/ db

Vastagság:2cm

Szín: Mészkő, és homokkő színekben.

 Ára: 2.600 ft/ db  + áfa

 Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 


"Ciszter"- lábazati szalagelem ( vagy oszloptalp)

ART.: S118

Méret: 47 cm, mag.: 59 cm.

2,1 db kell 1 méterhez.

Tömeg: ~45 kg.

Vastagság: 7,5 cm.

Szín: mészkő, homokkő.
























 


Ára: 6.325 ft/db+ áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>



" Gödöllő" lépcsőlap, lábazat és fedkő, nagyobb

ART.: C169/a.

Méret: 95,5*53,5 cm.

Tömeg: 30 kg/db.

Vastagság: 3cm.

Szín: Mészkő,terrakotta, és homokkő színekben.

Felhasználási javaslatunk: Lépcsőlap, fedlap, asztallap, pult, könyöklő, lépcsőlap és önálló burkolat is lehet. Állított helyzetben lábazatok képzésére kiválóan használható.

 

 

Ára: 10.700 ft/m2+ áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>



" Gödöllő" lépcsőlap, lábazat és fedkő, kisebb

ART.: C169/b.

Méret: 85,5*53,5 cm.

Tömeg: 27 kg/db.

Vastagság: 3cm.

Szín: Mészkő,terrakotta, és homokkő színekben.

Felhasználási javaslatunk: Lépcsőlap, fedlap, lábazati elem, lépcsőlap és önálló burkolat is lehet. Állított helyzetben lábazatok képzésére használható.

 

 

 

Ára: 10.700 ft/m2+ áfa 

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


 

"Siófok" Lépcsőlap, lábazat és fedkő 

ART.: C170.

 

Méret: 75,5*37,5 cm.

Tömeg: 20 kg/db.

Vastagság: 3cm. 

Szín: Mészkő,terrakotta, és homokkő színekben.

 Felhasználási javaslatunk: Lépcsőlap, fedlap, lábazati elem, lépcsőlap és önálló burkolat is lehet. Állított helyzetben lábazatok burkolására alkalmas.

 





 

 

Ára: 5.180 ft/db+ áfa

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>



"Tapolca kicsi" -homloklap, lábazati szegőelem, kétféle méretben.

 ART.: C070/a,b.

 

Méret: 48,5*12 cm, és 58,5*12 cm.

Tömeg: 2,5 kg/db, és 3,5 kg/db.

Vastagság: 3cm.

Szín: Mészkő,terrakotta, és homokkő színekben.

Felhasználási javaslatunk: Lépcsőfront, és lábazati szegély egyben.

 

Ára: 1.925 ft/db+ áfa,C070/a

Ára: 2.310 ft/db+ áfa,C070/b

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 

 

"Tapolca nagy" -lépcsőlap, és lábazati kő, kétféle méretben.

 ART.: C072/a,b.

 

 

Méret: 49,5*36,5 cm, és 59,5*36,5 cm.

Tömeg: 11 kg/db, és 13 kg/db.

Vastagság: 3cm.

Szín: Mészkő,terrakotta, és homokkő színekben.

Felhasználási javaslatunk: Önállóan, és a nagy lépcsőlappal keverve használható.

 

Ára: 3.580 ft/db+ áfa,C072/a

Ára: 4.295 ft/db+ áfa,C072/b

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>

 

 

"Tapolca nagy" -homloklap, és lábazati szegő, kétféle méretben.

ART.: C073/a,b.


 

 

Méret: 49,5*17 cm, és 59,5*17 cm.

Tömeg: 3 kg/db, és 5 kg/db.

Vastagság: 3cm.

Szín: Mészkő,terrakotta, és homokkő színekben.

Felhasználási javaslatunk: Lépcsőfront, és lábazati szegély egyben.

 

Ára: 2.100 ft/db+ áfa,C073/a

Ára: 2.550 ft/db+ áfa,C073/b

Tipp: Keresse az akciók között is!>>>


 

 

Termék kategóriáink:

Ha a burkolati kategóriák közt szeretne barangolni, kattintson a címszavakra!

 

1. Térkövek, kültéri burkolatok

      1.1. Teraszburkolatok

      1.2. Térkövek

      1.3. Kültéri falburkolatok

      1.4. Lábazati kövek

2. Beltéri burkolatok

      2.1. Padlólapok

      2.2. Falburkolatok

      2.3. Pinceburkolatok

      2.4. Konyha, fürdőszoba

      2.5. Rekeszöntéses cementlapok

      2.6. Címerek, logók

     

3. Terrazzók

4. Dizájn, látszóbeton

       4.1. Mosogatók, mosdótálak

       4.2. Látszóbeton

5. Profilok, párkányok

       5.1. Párkányok, lisztellók

       5.2. Lábazati szegélyek

       5.3. Oszlop elemek, diadalív

       5.4. Ablak, -ajtó keretek kőből

       5.5  Konzolok

6. Kerti kutak

       6.1. Álló kerti kutak

       6.1. Falikutak

7. Fedkövek

       7.1. Kerítés, -oszlop fedkövek

       7.2. Kémény fedkövek

       7.3. Támfal fedkövek

       7.4. Medence fedkövek

8. Lépcsőlapok

       8.1. Beltéri lépcső, - és homloklapok

       8.2. Kültéri lépcső, - és homloklapok

       8.3. Kerti lépcsőlapok

9. Kerti bútorok, tárgyak kőből

       9.1. Kőpadok

       9.2. Kőasztalok

       9.3. Kaspók, virágládák, tárgyak

       9.4. Ágyásszegélyek

10. Kandalló elemek

11. Dekorációk

       11.1. Dekorációk kőből

       11.2. Antikolt képkeretek

       11.3. Dekorációk fából

12. Lámpák, világítás

Kültéri lámpák

    12.1. Csillárok és függesztékek

    12.2. Mennyezeti lámpák kültérre

    12.3. Kültéri Falikarok, direkt- indirekt világítás

    12.4. Süllyesztett lámpatestek

    12.5. Kerti álló lámpák, kandelláberek

Beltéri lámpák

     12.6. Függesztékek és csillárok

     12.7. Fel- le világító lámpák

     12.8. Falikarok

     12.9. Mennyezeti lámpák

     12.10. Álló lámpák

     12.11. Asztali lámpák

     12.12. Wellness lámpák

     12.13. Képvilágítás

      

13. Mapei segédanyagok ( burkoláshoz )

       13.1. Vízszigetelő anyagok, alapozók

       13.2. Csemperagasztók

       13.3. Fugázók

       13.4. Felületi impregnálók

       13.5. Egyéb anyagok, kiegészítők

 

>>> Vissza a főoldalra>>>